Még soha nem aludtam ennyire rosszul, mint aznap éjszaka.
Minden egyes órában felkeltem valami miatt. De hál’ istennek túléltem! Nyöszörögve
álltam fel a kanapéról reggel hétkor. Készítettem magamnak kalácsot, amit
teával fogyasztottam el, majd bebaktattam a szobámba, az ölembe vettem a
laptopomot, és facebook-on rákerestem Natere. Egy kis kutatás után meg is
találtam a profilképe alapján. Egy iszonyatosan jó fotó volt róla feltéve, és
észre is vettem, hogy az a kis pötty a szájánál a piercingjének a helye volt,
ugyanis a képen egy fekete kör akármi lógott ki onnan. Percek óta bámulhattam,
mikor hirtelen megszólalt a telefonom. Vadul dobogó szívvel néztem meg a
kijelzőjét- ismeretlen szám. Kikerekedett szemekkel, hangosan kifújtam a
levegőt, majd felvettem.
- Igen? – szóltam bele.
- Szép jó reggelt Szépség! Remélem nem keltettelek fel – hallottam meg Nate hangját. Úristen, úristen, úristen.
- Jó reggelt! Nem, nem keltettél fel – mosolyodtam el.
- Akkor jó – nevetett lágyan. Meghaltam. – Mennyire érsz ma rá?
- Elméletileg egész nap szabad vagyok – haraptam az alsó ajkamba. – Miért?
- Arra gondoltam, hogy megismételhetnénk a múltkorit – mondta halkan, mire lesokkoltam.
- Ömm, rendben – remegett meg a hangom.
- Mondjuk találkozzunk kettőkor a pláza tetején… - dobta fel az ötletet.
- Remek – suttogtam. – Akkor ott találkozunk, Nate.
- Már alig várom, Aisha – Letette. Örömömben ugrándozni és visítozni kezdtem, majd hívtam Lolát.
- Uramisten! – sikítottam a telefonba.
- Fogadjunk, hogy felhívott – motyogta.
- Kettőkor találkozunk! – fogtam a fejemet. – Istenem Lola! Olyan boldog vagyok! Gyorsan el is mentem a számát!
- Írd be úgy, hogy „Nate cica” hatmillió szívecskével – Sóhajtott. – Nem tetszik ez nekem…
- Miért? Adj neki egy esélyt, kérlek! A kedvemért… - szipogtam, hogy hitelesebbé tegyem a szomorúságomat.
- Most az egyszer. De soha többet ne várd tőlem, hogy kedveljek valakit, akit nem! – nyomta ki.
Vigyorogva kezdtem gondolkozni, hogy mit vegyek fel. De előtte még lezuhanyozom… Nabiha – Mind the gap című dalát énekeltem és mozogtam is rá, miközben a zuhanyrózsából folyó víz gyöngyözve érte a testemet és csöpögött le rólam.
„Even when it snows, I’m wearing flowers in my hair” – Léptem ki a kabinból, majd megtörölköztem. Az óra fél egyet mutatott így volt időm arra, hogy ebéd gyanánt is bekapjak valami harapnivalót, és hogy el is mosogassak. Mikor ezekkel végeztem már egy óra volt, úgyhogy gyorsan bepakoltam egy fekete kistáskába (kulcs, telefon, iratok, hajgumi, zsepi), magamra aggattam egy fehér pólót fekete „Hell yeh!” felirattal, fekete farmert és fekete-fehér magasított szárú cipőt, aztán elindultam. Harminc perc se kellett ahhoz, hogy odaérjek, úgyhogy én voltam az első. A korlátra leülve vártam, hogy Nate megérkezzen, mikor hirtelen egy fehér autó száguldott fel, majd egy lila Suzuki. Mindkettőből két-két srác pattant ki, engem stírölve. Füttyögtek, majd kiabáltak nekem.
- Hé cica! Kire vársz itt egyedül? – Egy barna hajú, szögletes arcú fiú tartozott a hanghoz, és biztos voltam benne, hogy sokkal idősebb lehetett nálam. A számat rágcsálva, láb rázva ültem azt remélve, hogy Nate nem sokára befut. – Nem akarsz idejönni? – kérdezte átkiabálva a parkolót.
- Hagyjál már békén – motyogtam magamban, a hajamba túrtam.
- Na, cica! Nem bántunk! – Eléggé megijedtem, már csak attól, hogy ennyire nem adta fel, meg ettől a mondattól is. Sajnos folytatta is tovább, én pedig egyre jobban riadtam meg tőle.
Majd körülbelül tíz perc múlva hangos kocsi motor zajokat hallottam (a kiabálásokon kívül), végül meg is jelent három autó, pontosan azok, amiket tegnap láttunk. Az eddigi két jármű mellett álltak meg, majd kiszállt a Nate bandájába tartozó négy fiú és ő is. Hanyagul intettek a másik négy srácnak. Ezután Nathaniel mosolyogva, szexin közelített felém. Szürke Green Day-es pólót viselt farmerral és fekete cipővel.
- Ne is próbálkozz, nekünk sem válaszolt! – kiáltotta ugyanaz a srác. Erre én is elindultam, hogy hamarabb találkozzunk, majd amint ez megtörtént vadul dobogó szívvel megöleltem Natet, beléfojtva a köszönést. A testünk tökéletesen illett egymáshoz, mintha arra születtünk volna, hogy együtt legyünk. Az eddigi gyerek fortyogva figyelte a jelenetünket.
- Nagyon féltem, Nate! – dünnyögtem a mellkasába.
- Davetől? Ne félj, Aisha! – suttogta a fülembe a hátamat simogatva. Remegve fúrtam még jobban a vállába a fejemet. – Nyugi! Nagy a szája, de nem bánt. És egyébként is, már itt vagyok! – Hallottam a hangjából, hogy elmosolyodott.
- Oké, ne haragudj, csak… Eléggé megijedtem – próbáltam eltolni magamtól, de csak szorított.
- Semmi baj! – puszilt a hajamba. – És hogy tudd, ha hozzád mer érni a saját kocsimmal fogom elgázolni. Már amúgy is régóta tervezem – nevetett, ami engem is arra késztetett, hogy vigyorogni kezdjek.
- Viszem majd neked a kenyeret a sittre! – röhögtem.
- Köszönöm, lekötelezel! – engedte le a karjait ezzel megszakítva az ölelésünket. Egymás előtt álltunk, és nevettünk. – Na, szeretnél jönni még egy körre? – kacsintott abbahagyva a hahotázást.
- Igen – bólintottam bizonytalanul. Megfogta a kezemet, majd maga után rángatott. – Sziasztok! – köszöntem a többieknek, mikor odaértünk hozzájuk.
- Szia Aisha! – mosolyogtak rám a srácok. – Hogy vagy? – kérdezte Ash.
- Jól, köszönöm. És te? – Szimpatikusnak tűnt.
- Én is, köszi. Mentek a lelátóra? – érdeklődött.
- Igen – felelte helyettem Nate.
- Képzeld, tegnap Nate végig rólad áradozott! – vigyorgott Will.
- Kussolj! – tátogta neki Nate, amit le tudtam én is olvasni a szájáról.
- Most miért? Nem így történt? – fonta össze a karját maga előtt Louis. A fiúk közt kapkodtam a tekintetemet, majd észrevettem, hogy Nate eléggé elvörösödött.
- Annyira tökéletes! – utánozta Jack Nate hangját. – Olyan gyönyörű! És a mosolya!
- Meg a nevetése! – csatlakozott Ash is, teátrálisan felsóhajtva, Jack vállára döntve a fejét, és a jobb kezét a szívére tette. Már én is pironkodva mentem mellette, őt fürkészve, de semmit nem tudtam leolvasni az arcáról, úgyhogy amint éreztem, hogy jobban ég az arcom, lehajtottam a fejemet.
- Nekünk be sem mutatod az új barátnődet? – kérdezte –ezek szerint- Dave jó erősen kihangsúlyozva az „új” szót.
- Megvan az oka – forgatta a szemét Nate.
- Na, csak a nevére vagyunk kíváncsiak! – Natheniel felsóhajtott, majd megállt.
- Aisha, ők itt Dave és a talpnyalói. Srácok, ő itt Aisha. És ha egy ujjal is hozzáértek biztosítalak titeket, hogy a kórház falain kívül már csak a temetőt fogjátok látni – nézett rájuk szúrós szemmel.
- Ez nem volt kedves! – vágott durcás fejet Dave. – Huszonhat?
- Egy! – vágta rá. Értetlenül néztem rájuk, végül Nate hangosan kifújta a levegőt, majd ismét elindult. Mikor már szálltunk be az autóba, Will utána szólt.
- Óvatosan haver! Elég sok rendőrt láttam útközben, inkább vezess óvatosan. Meg most egyébként is tömve van az út kamionosokkal a hétvége miatt.
- Rendben, köszi – biccentett, majd valamit beszéltek telepatikusan, Nate ismét bólintott, aztán beült ő is a járművébe. – Segítsek bekötni az övedet? – mosolyodott el halványan.
- Igen, kérlek! – haraptam az ajkamba. Óvatosan nyúlt a hátam mögé ismét közel kerülve hozzám. Farkasszemet nézve húzta lassan a védő eszközt. Szaporán vettem a levegőt, közben a szívem majdnem kiugrott a helyéről. Miután bekapcsolta végigsimított az arcomon. Nagyot nyelve hajtottam le a fejemet, nehogy meglássa a rák vörös színemet. Az egész testem beleborzongott közelségébe. Végül egy lágy, hosszú puszit nyomott a homlokomra, majd a sajátját is bekötötte, és elindultunk.
- Mit csináltál tegnap? – érdeklődött az utat figyelve.
- Hát… - gondolkoztam. Elmondjam neki, hogy arra vártam, hogy hívjon vagy ne? – Igazából semmit. És te?
- Volt egy kis dolgom… Ezért nem tudtalak hívni – mondta komoly tekintettel.
- Milyen dolog? – suttogtam idegesen. Elsimultak arcán a vonalak, és egyből mosolyogni kezdett.
- Semmi olyan, ami említésre méltó lenne.
- És megkérdezhetem, hogy a számok, amiket Davevel mondtatok, azok mit jelentettek? – néztem én is a betonutat. Némán ült mellettem és egy szót sem szólt. – Ne haragudj, nem kellett volna szóvá tennem… - húztam el a számat.
- Semmi baj, csak nem szeretek erről beszélni – sóhajtotta. – Egyrészt mert Davevel kapcsolatos, másrészt mert… Mert nem jó.
- Mi történt köztetek Davevel? Vagy egyáltalán ki ő? – vontam fel a szemöldökömet.
- Hát ugye vannak „bandák”. Az egyik a miénk, a másik pedig Dave bandája. Szóval gyakorlatilag ellenségek vagyunk. És nem csak ezért, hanem alapból is. Dave egy bunkó köcsög… - túrt a hajába mérgesen.
- Rendben, értem – biztosítottam róla, majd hogy lenyugodjon, a sebváltóra tett kezére tettem az enyémet. Óvatosan rám nézett, én pedig rámosolyogtam. – Ígérem, nem fogom többet felhozni Daveet. Főleg úgy, hogy nekem sem lett a szívem csücske – fintorogtam.
- Ez aranyos volt – Őszintén nézett rám boldogsággal az arcán. Tizenöt perc múlva értünk a lelátóhoz. Egy percig még a kocsiban maradtunk. – Tudod… - kezdte. – Nagyon csinos vagy! – dicsért meg.
- Köszönöm szépen! – pirultam el. – Te is nagyon jól nézel ki! – takargattam az arcomat. Mosolyogva megrázta a fejét, majd gyengéden elvette a kezemet a fejem elől.
- Szálljunk ki – Kapkodva a levegőt léptem ki a kocsiból. A kellemes nyári szellő csapta meg a kezemet, majd nagyot szippantva a virágok illatába ültem fel a motorháztetőre Nate mellé. – Milyen gyakran jársz táncórára?
- Hetente kétszer – mosolyogtam. – Megjegyezted, hogy táncolok? – néztem rá.
- Persze – nevetett. – Azt is, hogy szeretsz zenét hallgatni – Ekkor észrevettem, hogy berakta a piercingjét. Neki is leesett, hogy azt nézem, majd csendben maradt.
- Megérinthetem? – kérdeztem halkan, és miután kimondtam rájöttem, hogy hülyén hangzott.
- Csak nyugodtan – suttogta, én pedig finoman megfogtam. Fekete kör alakú akármi volt. Éreztem meleg, nehéz lélegzetvételét az ujjaimon, majd a figyelmemet elvonták a tökéletes ajkai.
- Mióta van piercinged? – érdeklődtem.
- Egy-két éve – felelte korlátozva, ugyanis nem vettem el a mutatóujjamat a fekete cuccról.
- És nem akadályoz? – vontam fel a szemöldökömet a szemébe nézve. Ekkor vettem észre, hogy egészen közel kerültem hozzá.
- Mármint miben? – nézett a számra, majd vissza.
- Beszédben, meg ilyesmiben – Nem akartam konkrétan megkérdezni, hogy a csókolózásban zavarja-e.
- Nem. Semmiben – rázta meg a fejét egy picit. Végül nem bírtam ellenállni, és a hüvelykujjamat végighúztam az alsó ajkán. Éreztem, ahogyan felgyorsult a levegővétele. Egyik kezével elvette az enyémet, a másikkal pedig a hajamba túrt. – Meg akarlak csókolni… - susogta közelebb hajolva hozzám.
- Csókolj meg Nate! – biztattam. Halványan elmosolyodott, majd finoman összeérintette az ajkainkat.
- Igen? – szóltam bele.
- Szép jó reggelt Szépség! Remélem nem keltettelek fel – hallottam meg Nate hangját. Úristen, úristen, úristen.
- Jó reggelt! Nem, nem keltettél fel – mosolyodtam el.
- Akkor jó – nevetett lágyan. Meghaltam. – Mennyire érsz ma rá?
- Elméletileg egész nap szabad vagyok – haraptam az alsó ajkamba. – Miért?
- Arra gondoltam, hogy megismételhetnénk a múltkorit – mondta halkan, mire lesokkoltam.
- Ömm, rendben – remegett meg a hangom.
- Mondjuk találkozzunk kettőkor a pláza tetején… - dobta fel az ötletet.
- Remek – suttogtam. – Akkor ott találkozunk, Nate.
- Már alig várom, Aisha – Letette. Örömömben ugrándozni és visítozni kezdtem, majd hívtam Lolát.
- Uramisten! – sikítottam a telefonba.
- Fogadjunk, hogy felhívott – motyogta.
- Kettőkor találkozunk! – fogtam a fejemet. – Istenem Lola! Olyan boldog vagyok! Gyorsan el is mentem a számát!
- Írd be úgy, hogy „Nate cica” hatmillió szívecskével – Sóhajtott. – Nem tetszik ez nekem…
- Miért? Adj neki egy esélyt, kérlek! A kedvemért… - szipogtam, hogy hitelesebbé tegyem a szomorúságomat.
- Most az egyszer. De soha többet ne várd tőlem, hogy kedveljek valakit, akit nem! – nyomta ki.
Vigyorogva kezdtem gondolkozni, hogy mit vegyek fel. De előtte még lezuhanyozom… Nabiha – Mind the gap című dalát énekeltem és mozogtam is rá, miközben a zuhanyrózsából folyó víz gyöngyözve érte a testemet és csöpögött le rólam.
„Even when it snows, I’m wearing flowers in my hair” – Léptem ki a kabinból, majd megtörölköztem. Az óra fél egyet mutatott így volt időm arra, hogy ebéd gyanánt is bekapjak valami harapnivalót, és hogy el is mosogassak. Mikor ezekkel végeztem már egy óra volt, úgyhogy gyorsan bepakoltam egy fekete kistáskába (kulcs, telefon, iratok, hajgumi, zsepi), magamra aggattam egy fehér pólót fekete „Hell yeh!” felirattal, fekete farmert és fekete-fehér magasított szárú cipőt, aztán elindultam. Harminc perc se kellett ahhoz, hogy odaérjek, úgyhogy én voltam az első. A korlátra leülve vártam, hogy Nate megérkezzen, mikor hirtelen egy fehér autó száguldott fel, majd egy lila Suzuki. Mindkettőből két-két srác pattant ki, engem stírölve. Füttyögtek, majd kiabáltak nekem.
- Hé cica! Kire vársz itt egyedül? – Egy barna hajú, szögletes arcú fiú tartozott a hanghoz, és biztos voltam benne, hogy sokkal idősebb lehetett nálam. A számat rágcsálva, láb rázva ültem azt remélve, hogy Nate nem sokára befut. – Nem akarsz idejönni? – kérdezte átkiabálva a parkolót.
- Hagyjál már békén – motyogtam magamban, a hajamba túrtam.
- Na, cica! Nem bántunk! – Eléggé megijedtem, már csak attól, hogy ennyire nem adta fel, meg ettől a mondattól is. Sajnos folytatta is tovább, én pedig egyre jobban riadtam meg tőle.
Majd körülbelül tíz perc múlva hangos kocsi motor zajokat hallottam (a kiabálásokon kívül), végül meg is jelent három autó, pontosan azok, amiket tegnap láttunk. Az eddigi két jármű mellett álltak meg, majd kiszállt a Nate bandájába tartozó négy fiú és ő is. Hanyagul intettek a másik négy srácnak. Ezután Nathaniel mosolyogva, szexin közelített felém. Szürke Green Day-es pólót viselt farmerral és fekete cipővel.
- Ne is próbálkozz, nekünk sem válaszolt! – kiáltotta ugyanaz a srác. Erre én is elindultam, hogy hamarabb találkozzunk, majd amint ez megtörtént vadul dobogó szívvel megöleltem Natet, beléfojtva a köszönést. A testünk tökéletesen illett egymáshoz, mintha arra születtünk volna, hogy együtt legyünk. Az eddigi gyerek fortyogva figyelte a jelenetünket.
- Nagyon féltem, Nate! – dünnyögtem a mellkasába.
- Davetől? Ne félj, Aisha! – suttogta a fülembe a hátamat simogatva. Remegve fúrtam még jobban a vállába a fejemet. – Nyugi! Nagy a szája, de nem bánt. És egyébként is, már itt vagyok! – Hallottam a hangjából, hogy elmosolyodott.
- Oké, ne haragudj, csak… Eléggé megijedtem – próbáltam eltolni magamtól, de csak szorított.
- Semmi baj! – puszilt a hajamba. – És hogy tudd, ha hozzád mer érni a saját kocsimmal fogom elgázolni. Már amúgy is régóta tervezem – nevetett, ami engem is arra késztetett, hogy vigyorogni kezdjek.
- Viszem majd neked a kenyeret a sittre! – röhögtem.
- Köszönöm, lekötelezel! – engedte le a karjait ezzel megszakítva az ölelésünket. Egymás előtt álltunk, és nevettünk. – Na, szeretnél jönni még egy körre? – kacsintott abbahagyva a hahotázást.
- Igen – bólintottam bizonytalanul. Megfogta a kezemet, majd maga után rángatott. – Sziasztok! – köszöntem a többieknek, mikor odaértünk hozzájuk.
- Szia Aisha! – mosolyogtak rám a srácok. – Hogy vagy? – kérdezte Ash.
- Jól, köszönöm. És te? – Szimpatikusnak tűnt.
- Én is, köszi. Mentek a lelátóra? – érdeklődött.
- Igen – felelte helyettem Nate.
- Képzeld, tegnap Nate végig rólad áradozott! – vigyorgott Will.
- Kussolj! – tátogta neki Nate, amit le tudtam én is olvasni a szájáról.
- Most miért? Nem így történt? – fonta össze a karját maga előtt Louis. A fiúk közt kapkodtam a tekintetemet, majd észrevettem, hogy Nate eléggé elvörösödött.
- Annyira tökéletes! – utánozta Jack Nate hangját. – Olyan gyönyörű! És a mosolya!
- Meg a nevetése! – csatlakozott Ash is, teátrálisan felsóhajtva, Jack vállára döntve a fejét, és a jobb kezét a szívére tette. Már én is pironkodva mentem mellette, őt fürkészve, de semmit nem tudtam leolvasni az arcáról, úgyhogy amint éreztem, hogy jobban ég az arcom, lehajtottam a fejemet.
- Nekünk be sem mutatod az új barátnődet? – kérdezte –ezek szerint- Dave jó erősen kihangsúlyozva az „új” szót.
- Megvan az oka – forgatta a szemét Nate.
- Na, csak a nevére vagyunk kíváncsiak! – Natheniel felsóhajtott, majd megállt.
- Aisha, ők itt Dave és a talpnyalói. Srácok, ő itt Aisha. És ha egy ujjal is hozzáértek biztosítalak titeket, hogy a kórház falain kívül már csak a temetőt fogjátok látni – nézett rájuk szúrós szemmel.
- Ez nem volt kedves! – vágott durcás fejet Dave. – Huszonhat?
- Egy! – vágta rá. Értetlenül néztem rájuk, végül Nate hangosan kifújta a levegőt, majd ismét elindult. Mikor már szálltunk be az autóba, Will utána szólt.
- Óvatosan haver! Elég sok rendőrt láttam útközben, inkább vezess óvatosan. Meg most egyébként is tömve van az út kamionosokkal a hétvége miatt.
- Rendben, köszi – biccentett, majd valamit beszéltek telepatikusan, Nate ismét bólintott, aztán beült ő is a járművébe. – Segítsek bekötni az övedet? – mosolyodott el halványan.
- Igen, kérlek! – haraptam az ajkamba. Óvatosan nyúlt a hátam mögé ismét közel kerülve hozzám. Farkasszemet nézve húzta lassan a védő eszközt. Szaporán vettem a levegőt, közben a szívem majdnem kiugrott a helyéről. Miután bekapcsolta végigsimított az arcomon. Nagyot nyelve hajtottam le a fejemet, nehogy meglássa a rák vörös színemet. Az egész testem beleborzongott közelségébe. Végül egy lágy, hosszú puszit nyomott a homlokomra, majd a sajátját is bekötötte, és elindultunk.
- Mit csináltál tegnap? – érdeklődött az utat figyelve.
- Hát… - gondolkoztam. Elmondjam neki, hogy arra vártam, hogy hívjon vagy ne? – Igazából semmit. És te?
- Volt egy kis dolgom… Ezért nem tudtalak hívni – mondta komoly tekintettel.
- Milyen dolog? – suttogtam idegesen. Elsimultak arcán a vonalak, és egyből mosolyogni kezdett.
- Semmi olyan, ami említésre méltó lenne.
- És megkérdezhetem, hogy a számok, amiket Davevel mondtatok, azok mit jelentettek? – néztem én is a betonutat. Némán ült mellettem és egy szót sem szólt. – Ne haragudj, nem kellett volna szóvá tennem… - húztam el a számat.
- Semmi baj, csak nem szeretek erről beszélni – sóhajtotta. – Egyrészt mert Davevel kapcsolatos, másrészt mert… Mert nem jó.
- Mi történt köztetek Davevel? Vagy egyáltalán ki ő? – vontam fel a szemöldökömet.
- Hát ugye vannak „bandák”. Az egyik a miénk, a másik pedig Dave bandája. Szóval gyakorlatilag ellenségek vagyunk. És nem csak ezért, hanem alapból is. Dave egy bunkó köcsög… - túrt a hajába mérgesen.
- Rendben, értem – biztosítottam róla, majd hogy lenyugodjon, a sebváltóra tett kezére tettem az enyémet. Óvatosan rám nézett, én pedig rámosolyogtam. – Ígérem, nem fogom többet felhozni Daveet. Főleg úgy, hogy nekem sem lett a szívem csücske – fintorogtam.
- Ez aranyos volt – Őszintén nézett rám boldogsággal az arcán. Tizenöt perc múlva értünk a lelátóhoz. Egy percig még a kocsiban maradtunk. – Tudod… - kezdte. – Nagyon csinos vagy! – dicsért meg.
- Köszönöm szépen! – pirultam el. – Te is nagyon jól nézel ki! – takargattam az arcomat. Mosolyogva megrázta a fejét, majd gyengéden elvette a kezemet a fejem elől.
- Szálljunk ki – Kapkodva a levegőt léptem ki a kocsiból. A kellemes nyári szellő csapta meg a kezemet, majd nagyot szippantva a virágok illatába ültem fel a motorháztetőre Nate mellé. – Milyen gyakran jársz táncórára?
- Hetente kétszer – mosolyogtam. – Megjegyezted, hogy táncolok? – néztem rá.
- Persze – nevetett. – Azt is, hogy szeretsz zenét hallgatni – Ekkor észrevettem, hogy berakta a piercingjét. Neki is leesett, hogy azt nézem, majd csendben maradt.
- Megérinthetem? – kérdeztem halkan, és miután kimondtam rájöttem, hogy hülyén hangzott.
- Csak nyugodtan – suttogta, én pedig finoman megfogtam. Fekete kör alakú akármi volt. Éreztem meleg, nehéz lélegzetvételét az ujjaimon, majd a figyelmemet elvonták a tökéletes ajkai.
- Mióta van piercinged? – érdeklődtem.
- Egy-két éve – felelte korlátozva, ugyanis nem vettem el a mutatóujjamat a fekete cuccról.
- És nem akadályoz? – vontam fel a szemöldökömet a szemébe nézve. Ekkor vettem észre, hogy egészen közel kerültem hozzá.
- Mármint miben? – nézett a számra, majd vissza.
- Beszédben, meg ilyesmiben – Nem akartam konkrétan megkérdezni, hogy a csókolózásban zavarja-e.
- Nem. Semmiben – rázta meg a fejét egy picit. Végül nem bírtam ellenállni, és a hüvelykujjamat végighúztam az alsó ajkán. Éreztem, ahogyan felgyorsult a levegővétele. Egyik kezével elvette az enyémet, a másikkal pedig a hajamba túrt. – Meg akarlak csókolni… - susogta közelebb hajolva hozzám.
- Csókolj meg Nate! – biztattam. Halványan elmosolyodott, majd finoman összeérintette az ajkainkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése