1. rész

Csodás reggelre virradt. Éppen erre a napra beszéltük meg a srácokkal, hogy elmegyünk egy kicsit a városba sétálni, élvezni az életet. Nagyokat nyújtózva másztam ki az ágyamból, megcélozva a fürdőszobát, ahol egyből ki is fésültem a hajamat és megmostam az arcomat. Később a konyhába kiérve konstatáltam, hogy se édesanyám, se édesapám nem volt otthon, így bekopogtam a bátyám szobaajtaján. Testvérem már ébren, felöltözve ült az ágyán, komputerével a kezében.
- Jó reggelt Aisha! – köszönt.
- Neked is – motyogtam álmosan. – Reggeliztél már?
- Már rég! Mikor te még csak fordultál egyet – nevetett ki. Tettetett sértődöttséggel vonultam ki a birodalmából, majd nekiláttam a reggelim elkészítéséhez. Egyszerű tojásrántottát csináltam, amit tej kíséretében el is fogyasztottam. Az órámra nézve az fél tizenkettőt mutatott, így gyorsan elmentem fürdeni, kicsit becsavartam a hajamat és felöltöztem. Egy fekete cipőt, farmert, fekete-fehér ujjatlan pólót és egy fekete bőrdzsekit aggattam magamra, aztán egy lila kistáskába beledobáltam a pénztárcámat, irataimat, hajgumit és a telefonomat. Idő közben kettőt ütött az óra, így kénytelen voltam elindulni a plázába, ami egy laza harmincperces sétára volt. Éppen elmerültem a gondolataimban Beyonce – 7/11 dalát hallgatva, mikor két autó hihetetlenül gyorsan ment az úton, zenét bömböltetve, kiabálva, miközben a többi járművel közlekedő ember eszeveszettül dudált rájuk.
- Barmok – forgattam a szememet magamban füstölögve. Hamar eltelt az idő, amíg odaértem, és persze, én értem oda utolsónak. A lányokat (Lola, Jessica, Stella) megöleltem, Tommal pedig lepacsiztam. – Na, mit csinálunk?
- Menjünk el fagyizni! – dobta fel az ötletet Stella.
- Utána esetleg egy mozit is be tudnánk kalkulálni? Mert most játszanak egy filmet, amit nagyon meg szeretnék nézni! – kérleltem őket.
- Nekem oké – rángatta a vállát Tom. A fagyizót a plázától tíz percre találtuk meg. Útközben rengeteget beszélgettünk és nevettünk, mikor egyszer csak jött felénk egy idős hapsi, egy aranyos kis yorkshireval. A kutya elkezdett morogni, majd ugatni Tomra, aki ijedtében vagy tíz métert ugrott oldalra. Itt kezdődött a röhögő-görcs.
- Igazán bátor legényt találtatok ám! – nevetett a bácsi.
- Senkinek egy szót se! – fordult hátra hozzánk komoly tekintettel Tom.
- Majd kipostoljuk Facebookra! – kacsintott Jessica. A fagyisnál mi lányok ettünk egy-egy fagyit, Tom pedig egy kávét kért. Visszafelé még bementünk egy könyvesboltba, ahonnan végül kiküldtek minket, mert túl hangosak voltunk. Pedig csak azon nevettünk, ahogyan Tom elővett egy spanyol könyvet, és tökéletes előadásmóddal, tipikus Tomosan felolvasott nekünk. Végül valahogy kikötöttünk a mozi előtt.
- Akkor megnézzük? – néztem rájuk csillogó szemekkel.
- Aha. Ha egybe fizetünk, az jó? – vonta fel a szemöldökét Tom.
- Tökéletes – sóhajtott Lola. Vettünk még popcornt és üdítőt is, Tom egyet, Jessica és Stella egyet és mi is egyet Lolával. A film vígjáték volt, nem csoda, hogy végig nevettünk rajta. Hál’istennek, rajtunk kívül csak egy szerelmes pár ült a teremben, akik velünk együtt röhögtek a baromságainkon. Hiszen nem csak a filmen nevettünk, hanem a beszólásainkon is. Talán ha nem vígjáték lett volna, akkor is jól szórakoztunk volna. Egyébként mégsem volt olyan jó maga a mozgófilm, mert nekem nagyon vontatottnak tűnt. De hát… Ez az én véleményem.
- Még csak fél öt van. Mit csináljunk addig? – ásított Lola.
- Menjünk fel a tetőre – találta ki Jessica.
- Igazi bajkeverő lettél – maradt tátva Stella szája eléggé teátrálisan.
- Fogd be! – legyintett.
- Sört ne vegyünk? – vigyorgott Tom.
- Már kérni akartalak – vágta rá Jess.
- Na, induljunk már! – sürgettem őket toporzékolva.
- Mi ez a nagy sietség? Talán randid van? – lökött oldalba Lola.
- Nem tudtátok? – poénkodtam, majd el is indultunk. A liftbe beszállva megnyomtuk a legfelső „P” feliratú gombot. Időközben beszállt egy idős néni is, szóval kulturáltabban kellett viselkednünk, hogy ne higgyen minket valami alulművelt, paraszt proliknak. Végül a néni a következő emeleten kiszállt, így utána már tépdestük ám tovább a plakátot a lift oldalán. Mikor megérkeztünk, miután mindenki kilépett, Lola gyorsan megnyomta az összes gombot (8). Kicsit sajnáltam azokat, akik utánunk akartak utazni. Egy folyósóra érkeztünk, ahol egy ajtó nyílt a tetőparkolóra. Becsapva magunk mögött az átjárót értünk ki a friss levegőre. – Ah, olyan friss a levegő! – tártam szét a karomat a fejemet hátravetve. A lágy szellő bele-belekapott a hajamba, és néha a dzsekimet is felrepítette. – Annyira tökéletes! – hunytam le a szememet. Egy utolsó mély sóhajt hallattam, majd boldogan ugrándoztam a piros korlátokhoz. A második fokra felállva támaszkodtam meg az előtte lévő magasabb falba, és úgy hajoltam ki rajta. Az emberek és az autók túlméretezett csótányoknak tűntek. Tipikus szabadságérzet. Mikor semmi és senki miatt nem kell aggódnia az embernek. A madarak csiripeltek, az autók motorzaja lepte be az utcákat, amihez társult az emberek zsivaja is. Gyereksikongatás, felnőttek üvöltözése, tinédzserek jóleső kacaja esetleg vihogása. Láttam a madarak felhőtlen szárnyalását a gyönyörű, kék égen. Olyan gondtalannak éreztem magamat, mint amilyenek a madarak. Csak repülnek nincs megszabva merre mehetnek… Előttük az egész világ! Óvatosan az felfelé emeltem a kezeimet. Rock-villát mutatva, sikongatva jeleztem mindenkinek, hogy én bizony jól éreztem magam. Nem érdekeltek az ott lévő autók, emberek, én egyszerűen… Azt csináltam, ami jól esett. És fantasztikus volt!
- Vigyázz Aisha! – szólt Stella megzavarva a nyugodtságomat.
- Már megint elrontottad! – ugrottam le a korlátról szomorúságot színlelve.
- Ez van – rántotta meg a vállát.
- Szerintetek mennyi idő alatt futok el odáig? – kérdezte Tom az egyik faltól a körülbelül száz méterre lévő másikra mutatva.
- Lemérjük. Na, hajrá! – tapsikolt Lola. Tom letette a táskáját, a napszemüvegét én kértem el (és egyből fel is vettem), míg mi a korlátokhoz álltunk.
- Számolsz Aisha? – nyomkodta a telefonját Stella a stoppert keresve.
- Aha – biccentettem. – Felkészülni… Vigyázz… Rajt! – És Tom már rohanni is kezdett. Hosszú lábait gyorsan pakolta egymás után, viszont így is csak tizenöt másodperc fölött teljesített. Idő közben Lola selfiezgetni kezdett, minket is belevéve a buliba.
- Még egyet! – zihálta Tom a futásra célozva. Ismételten megpróbálkozott vele, viszont nem sikerült világcsúcsot döntenie.
- Most felvesszük ahogy futsz! Nagyon vicces! – kuncogott Jessica, feloldva Tom telefonját.
- Utána futtok velem? – lihegte az egy szem fiú a bandánkban. Inkább Lola és felém pillantgatott.
- Én ehhez túl swag vagyok! – tettem zsebre a kezemet.
- Légyszi! – kérlelt.
- Nem! Utálok futni! – nevettem.
- Én is! – húzta el a száját Lola, úgyhogy annyiban maradtunk, hogy majd tesin, ha muszáj, akkor futunk. Végül Tomnak sikerült rekordot állítania, amit büszkén ismételgetett.
- De igazából akkor lenne jó, ha futócipő lenne rajtam és esetleg valami nemzetközi mérő is jönne, nem pedig egy IPhone-nal mérnénk az időt – magyarázta, én pedig bólogattam, mint aki érti. Végül mindannyian csöndben maradtunk. Egyszer csak egy dal süvített át az agyamon.
- „I’m waking up, I’m feeling in my bones~!” – énekeltem „tökéletes” hanggal a Radioactive című dalt, ami szintén mindenkit dúdolásra késztetett. Éppen belefeledkezve szórakoztattuk magunkat, mikor hirtelen négy autó bukkant fel a kanyargós útszakaszon, bömböltetve egy teljesen másik zenét, ami miatt nekik szenteltük a figyelmünket. Hiszen rengeteg autó járt-kelt ez alatt az idő alatt, szinte már annyira, hogy talán a rendbontókon kívül csak két üres jármű állt a parkolóban. Nem csoda, fél hat felé már nem igazán járnak fel az emberek a pláza tetőtéri parkolójába. Lehet, hogy ők pont ezt a pillanatot akarták megragadni. Mikor egy árva lélek sem figyel, nem zavarnak senkit. Hát… Mi egy kicsit csőbe húztuk a számításaikat. Valami dubsteppet nyomattak a rádióban, és még fokozták is a hangerőt azzal, hogy kitárták az összes ajtaját a kocsiknak. Először a kék gépkocsit tárták ki, aminek a közepén fekete csík volt, majd egy sárgát, majd egy feketét. Az elsőből egy körülbelül tőlünk pár évvel idősebb srác pattant ki, fekete haja volt, kicsit spanyolos arcszerkezettel. Laza, fehér pólót viselt, farmerral és fekete sportcipővel. A másodikból egy nálunk szintén idősebb, helyes, barna, hosszabb hajú, fekete pólós, szakadt farmeros fiú és egy félig ázsiai, fekete hajú, szexi csávó jelent meg. Az utolsóból pedig egy szőkésbarna hajú, sötét kapucnis dzsekit viselő hímnemű egyed és egy sötétbarnás, festett hajszerkezetű, „Nirvana” feliratú pólós srác tűnt fel.
Felvont szemöldökkel néztem, miként túrtak bele érzékien a hajukba, mígnem véletlenül felénk pillantottak.